2014. február 28., péntek

Ha kint esik az eső bent készítsünk magszalagot!!

Ma esős nap volt errefelé.Nem voltam tétlen gondoltam kiprobálom a magszalag készítést.
Régebben a gazigazító oldalán olvastam róla:
http://gazigazito.hu/?modul=oldal&tartalom=1177230
Aztán egyik nap a facebookon az egyik csoportban egy tag mutatta meg hogy ő is készít..
Gondoltam kipróbálom.Konyhai papírtörlő kitünő hozzá mivel ez nedvesség hatására szétfoszlik valamint ezek már gyorsan lebomló anyagból készülnek igy nem károsítják a környezetet.Újságpapirt ne használjunk főleg színeset mert tele van a festék miatt méreganyaggal,nehezebben is bomlik le és a növényünk is beszívja magába ezt a mérget.
Tücsi madaram is segített nekem de nem volt benne sok köszönet mert csak a magokat ropogtatta:)
Mivel nem akarok sokat készíteni ezért egy kis pohárban egy teáskanál lisztet kevertem el annyi vízzel hogy jó sűrű de folyós masszát kapjak.Kb 2 cmes csíkokat vágtam a papirtörlőből és erre kiskanállal pici pöttyöket rakunk olyan távolságra amennyire szeretnénk hogy kikeljen a növény.Ezután belenyomjuk vagy rátesszük a magot.Hagyjuk száradni.Vetéskor barázdát húzunk belefektetjük a szalagokat rá a földet és jól belocsolni.Én nem csináltam sokat mert szeretem csak úgy vetni a magot valamint a kis apró magoktól a frász kitőr mivel nekem elég nagy a kezem és alig birtam megfogni.A cékla magja még jó volt de a répa magtól a frász kitört.
Ilyen szalagot készíthetünk azoknak a növényeknek amiknek apró a magjuk:pl petrezselyem,répa,hagyma,cékla,spenót de akár az uborkának is.
Az igy kikelt növényeket nem kell egyelni.Apukám mindig mondja hogy olyan sűrű a répa mint a kefe....
Képekben a készítése:


Végül a madaram aki segítség helyett(ami jól jött volna a répa magnál)buborékos zacskót pukkangatott:)))
Ő Tücsi

2014. február 27., csütörtök

A vakondűző növény

Kertemben a gazból kitünt egy csíkos levelű növény.Mivel a szomszédban is volt egy nagyobb tő gondoltam onnan jött át a magja és itt kikelt.Kérdeztem is a szomszédot mi ez a növény.
Mondja hogy vakondűző növény.
No mondom mi a fene.Csodálkoztam is hogy a vakondok nem szántották még fel hátul a kertet,csak elől feltúrt még a beton csíknál is.Állítólag olyan büdős a gyökere hogy a vakond messze elkerüli.Nagy gondom nincs a vakondokkal de néha ott túrnak fel ahol igazán nem kellene.Meg ha nagyon ingerli a kutyákat akkor nekiiszkolnak ásni és akkor aztán egy nagy lövészárok lesz.Kb 5-6 kisebb-nagyobb tövet találtam a kertben.Ebből majd teszek előre a virágos kertbe és apukámnak is a tanyára mert ott rengeteg a vakond.
Neten keresgélve ezeket találtam róla:
A hasindító kutyatej (Euphorbia lathyris) a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába, a kutyatej (Euphorbia) nemzetségbe tartozó növényfaj. Egyéb megnevezései A Pallas nagy lexikona szerint: nagy sárfű, kerti sárfű, hasindítófű, apró sármag, vakondokfű. Előfordulása Dél-Európában, Északnyugat-Afrikában, Délnyugat-Ázsiától keletre haladva Nyugat-Kínáig előforduló növény. Szántók, utak szélén, bolygatott helyeken, félárnyékban nő. Jellemzői 80–150 cm magas, erőteljes, felálló kétéves növény. Szára kékesen futtatott, szürkészöld levelei átellenesen állnak a száron, lándzsásak. Teje a bőrt felmarja, hólyagot húz. Nem feltűnő virágai 3–4 mm-esek, nagy, élénkzöld fellevelek övezik. Termése a kapribogyóra emlékeztető toktermés, erősen mérgező, 1-1,8 cm széles, éréskor felpattanva szórja szét a magokat. Felhasználása Kertekben a pockok, vakondokok elűzése céljából ültetik. A homeopátiában az olajos magvaiból készült hígított kivonatot bőrgyulladások, görcsös köhögés ellen alkalmazzák.

Mivel mérgező a termése igy óvatosan vele főleg olyan helyen ahol kisgyerekek is vannak!
Ime egy kép róla a kertemből:

2014. február 24., hétfő

A Csalán

Mára még egy gyors bejegyzés.
Palánta dőlés ellen bordói lével szoktam beöntözni az ablakban levő palántáimnak valót.Most jelenleg nincs itthon bordói levem.2-3 éve egyszer főztem csalán kivonatot,teát,ázalékot ki hogyan nevezi.Azzal locsoltam be a palántákat.Akkor nagyon szépek lettek és a gombás betegségek sem alakultak ki náluk!
Ezt a csalános módszert az interneten olvastam.
Igaz nincsen még csalán a kertben de tavaly itt volt pár bokor.Kimentem hát megnézni a helyét,már kezd kihajtani.10-15 cmes hajtások vannak rajta.Vittem ki ollót és egy lábost és vágtam belőlük!
Vízet melegítettem jó melegre,nem forróra és ráöntöttem.1-2 napig áll majd kicsit hígitom és ezzel belocsolom a palántákat.Nyáron a kifejtett növényeket gombás megbetegedés ellen is lehet ezzel a főzettel permetezni.Gyógyhatásáról pedig nem is beszéltem.Tehát nem csak nővényeknél használható.Teának csak szárított csalánlevelet használjunk.
Tiszta bió,teljesen vegyszermentes.Tessék kipróbálni.ha otthon nincsen,erdőn-mezőn megtalálható a csalán!
Kép a főzetről:

Csicsóka

A csicsóka,másnéven vagy csúfnéven a szegények krumplija.Amerikából került Ide Európába.
Sokféleképpen lehet használni.Étkezésre,gyógynővényként vagy akár állatok takarmányozására.
Termesztése nagyon egyszerű.
Nekünk sok-sok éve van a mama kertjében.Megvallom minden évben vödör számra termett de soha nem kóstoltam.....Mama mindig megfőzte a tyúkoknak vagy a malacoknak.
Szóval  ahová egyszer bekerül onnan nem vagy nagyon nehezen lehet kiirtani.A növény felépitése:gumói olyanok mint a burgonya csak girbe gurbák,szára és virága hasonlit a napraforgóéra csak a virága sokkal kisebb.A szára megnő akár 3-4 méterre is.Szereti a vizet,minél többet locsoljuk annál többet és nagyobb gumókat terem.
Fagyra egyáltalán nem érzékeny,A hétvégén ástam ki egy párat itt a kertben mert kiváncsi voltam van e alatta.És volt.Igaz kicsik lettek mert csak annyi vízet kapott amennyi az égből esett.Locsolásra tavaly nem volt módom.
Néhány szakszó róla:
A csicsóka a nyirkos, üde talajokat kedveli, ahol a talajvíz szintje fél méternél mélyebben van, de a leggyengébb talajokon is megél. Megterem a sekély termőrétegű, kötött, sőt a futóhomok talajú területeken is. Éghajlat és talaj iránt csekély igényű. Az egyszer elvetett csicsóka szinte kiirthatatlan, ezért vetésforgón kívül termelik.
A csicsóka fontos diabetikus alapanyag lehet, íze is hasonlít a burgonyáéhoz, de annál jóval édesebb.
Csak fantázia kérdése, mert szinte minden alapanyagunkkal harmonizál. Fogyaszthatjuk nyersen, salátákban, párolhatjuk, főzhetünk belőle szószokat, kifacsart levéből kitűnő turmixital készíthető – naranccsal, citrommal, mézzel, almával, de köretként csicsókalepényt készítenek, és kelbimbóhoz, csirkéhez adják.
A csicsóka fő hatóanyaga az inulin növényi rostanyag, amely képessé teszi a szervezetet arra, hogy öngyógyító tevékenységének maximumát érje el. A leggazdagabb inulinforrás eddigi ismereteink szerint. Az inulin vízben oldódó nagyméretű rost, amely a bélben sértetlen marad, s így magához vonzza a jó baktériumokat a táplálkozásra. A káros bélflóra tagjai számára viszont az inulin a szaporodást és táplálkozást illetően közömbös. A rossz hatású Clostridium perfringens és sok egyéb káros baktérium inkább a finomított cukor bomlástermékein élnek.
A csicsókagumó fogyasztása azért is előnyös a mai, elhízáson alapuló népbetegségek megelőzésében, mert az inulin molekulahosszúsága miatt nem reszorbeálódik, emberben pedig (az inulináz enzim hiánya miatt) nem bontódik és legfeljebb a vastagbél baktériumflórája képes valamelyest feldolgozni. Így az inulin az emberi táplálkozásban csak ballasztanyagként jön számításba és fogyaszt. A burgonya mellett és helyett mind a népélelmezésben, mind az elhízottak és cukorbetegek diétájában felhasználható és hasznosítható, sőt e betegek még többet is fogyaszthatnak belőle.
Forrás:Wikipédia
És végül egy kép a kertemből kiszedett csicsókáról.Fent a konyhakert végébe ültettem hogy legyen máshol is:)

2014. február 23., vasárnap

Induljon hát a palánta nevelés

Igaz nálam már elindult kb másfél hete.Akkor vetettem el egy erkély ládába 2 féle paradicsomot,paprikát és cseresznyepaprikát.
Itt ahol most lakunk 2 féle talaj van.Fentebb homokos,lent pedig kötött talaj.
Nos én nem vagyok valami szakszerű palántanevelő.Leegyszerűsitem a dolgot.Attól függ mennyi helyem van.
Általában erkélyládában nevelem a palántákat.2-3 felé elválasztom bele a föld és a mag majd az ablakba teszem és locsolom.Ha nagyon szép erős palántákat akarok akkor van palántanevelő műanyag kis kocka cserepem és abba egyesével szórogatom a magokat.Idő és helyigényes de megéri.A földkockás palánták sokkal erősebbek és kiültetéskor nem károsodik a gyökere annyira mint a "tépett" palántának.
Bár nekem eddig az erkélyládás megoldással semmi bajom nem volt.Jól el tudtam rejteni az ablakpárkányon a függöny mögé a szelíd kijáró nimfapapagájunktól.Mert az letarolja a veteményest hamar ha nem figyelek.
Ma elmentünk vásárolni is.Gyorsan odasunnyogtam a magokhoz.
Sikerült vennem korai káposztát fehéret és vöröset.fűszerpaprika magot,cukkinit,uborkát és néhány virágmagot is.Ezeket berejtettem a szatyor aljára hogy a párom meg ne lássa.:)
Délután kiültem a kertbe és ládikákat és a kis cserepeimet töltöttem meg földel.majd becipeltem és vetettem:)
15 cserép fűszerpaprika,15 cserép csípős almapaprika,1 dobozkába korai káposzta magok másikba padlizsán és cseresznyepaprika magok.A paprikák mentek be a szobába a melegbe a káposzták kint maradtak a verandán ahol 10-12 fok van.Mindegyiket belocsoltam.
Ma néztem az ablakban kikeltek a másfél hete elvetett paradicsomom és a paprika is kezd kibújni.
A spenót is egy hete a földben van.Legyen minél korábban friss spenótom mert azt imádom:)
Ahogy ma elnéztem a megtöltött dobozokat,ládákat rájöttem megint a ló túloldalára estem......
Néhány kép,mely csak a töredéke....


2014. február 22., szombat

Mai napom

Esőt igértek de szerencsére itt elmaradt.Igy miután hazajöttünk a tanyáról kiszabadultam a kertbe.
Amit jó pár éve vettem palántanevelő dobozokat előkerestem és megtöltöttem földdel.Valamint műanyag zöldséges dobozokba is tettem földet.Egyikbe levendula magot vetettem a másikba pedig paprikát.
Mivel még nincsen minden mag elvetve,van amit nem is lehet még elvetni igy van még elmaradás.
A kis cserepekbe karalábét vetettem.
Valamint hoztam a tanyáról tormát mert ott nagyon elszaporodott és itt van egy félárnyékos helyem oda nem tudtam mit tegyek.Igy ez megoldódott a torma telepítéssel.



Állatságok,2014 újszülöttei a tanyán

Gazdagon kezdődött az idei év apukámnak a tanyán.
2 birka és az anyadisznó is leelett.8 kismalac és 2 bari van.A bárányok közül egyik kislány a másik kisfiú.
A kismalacok közül nekem a kis fekete tetszik a legjobban.Neki az orra és s szeme körül fehér folt van és a 4 körme fehér.
Lássuk a képeket:





2014. február 18., kedd

Üdvözlök mindenkit 2014 ben!
Részemről a tavalyi év nagyon pörgős volt,a kert sajnos a háttérbe szorult nagyon!
Idén máshogy lesz ez már biztos!
Tavaly költözködtünk.Albérletből eljöttünk és a nagymamám házába költöztünk.A mama 5 éve meghalt a ház üresen állt.Kicsit helyrepofoztuk és június óta itt lakunk.A házhoz tartozik egy hatalmas kert.Elől a ház elött pedig egy kis virágos kert van.
Rengeteg munka vár még ránk.Az elmúlt hétvégén a virágos kertet tettem rendbe.Kikapáltam a gazakat és hátra hordtam.Szép lett!Főleg hogy sok-sok jácint és nárcisz hagyma elkezdett kibújni!
Hátul a kert egy kisebb dombra megy fel.Lent a domb alja jó fekete föld,fentebb a domb homok.
Mivel 2 nagy dög kutyánk van ezért az az első hogy lekerítünk egy rész a kertből konyhakertnek.Főként a lenti részt.Itt van egy kút is,ha minden igaz van benne víz is.Locsolni tökéletes lesz.
Amit tervezek a kertbe a következők:
-sárgarépa
-fehérrépa
-paradicsom
-paprika(alma,cseresznye és TV)
-uborka
-spenót
-kapor
-bazsalikom
-Csemegekukorica
-krumpli
-tök,cukkini,csillagtők
-eper
-karalábé,káposzta
Ezekből csak annyi amennyi nekünk kettőnknek és a párom szüleinek kell.Nem viszem túlzásba.
A paradicsom és paprika magokat már beszortam egy erkély ládába mert itt később kel ki mint a másik lakásban.Itt kicsit huzatosabbak az ablakok és cserépkályhával fűtünk ott pedig a gázkonvektor közvetlen az ablak alatt volt igy hamarabb keltek ki a palántának valók!
Remélem az idén már nem esik a hó és jőőő a tavasz mert én már nagyon érzem!
Mostanában elővettem a Házikerti kézikönyvet is:
Amely erre az időszakra ezt irja a veteményezéssel kapcsolatban:
És íme a nagy kert :
Fent jobb oldalon egy 55 éves diófa van.Ezt 1959 ben ültették mikor anyukám született.Ősszel iszonyatos mennyiségű diót szüreteltünk róla.
A facebookon létrehoztunk egy csoportot.Mindenkit várunk ide:
Új csoport a kert szerelmeseinek mert itt a tavasz!
https://www.facebook.com/groups/699665500056335/