2016. június 30., csütörtök

Mit vethetünk július 1-10 között

Házikerti kézikönyvem szerint:
-karalábé
-cékla
-uborka
-kapor
-zöldbab
-késői burgonya
-fejes saláta
vethető ebben az időszakban.
Természetesen locsolni jobban kell mint tavasszal,bár az idei július csapadékosabb és enyhébb is mint a többi.
Szép hetet mindenkinek!

2016. június 26., vasárnap

Tojáshéj a kertben

Minden konyhában megtalálható a tojáshéj,tojás.
Magát a tojást több 100 féleképp felhasználhatjuk de beszéljünk most a héjról amit sokan a kukába dobnak.
Anyukám mindig egy papírzacskóba gyűjti és a tyúkoknak adja így erős kemény héjú tojást tojnak.Apu néha a malacnak adja ami szintén jó mert kitünő kalcium forrás erősití a csontokat.
A tojáshéjat ha lehetőségünk van mossuk ki és szárítsuk meg.De ha nem mossuk ki semmi szaga nem lesz a szárítás alatt.Törjük össze kézzel,mozsárral vagy akár kávédarálón is ledarálhatjuk.
Növények köré szórva kitünően távol tarja a csigákat.
Palántázáskor a palánta alá tehetünk egy kis tojáshéj törmeléket így tud a növény kálciumhoz jutni.Főleg a paradicsomnak van nagy kálcium igénye.Kiszórás után egy kapával dolgozzuk a talajba.Mivel a lebomlási ideje majdnem fél év ezért kora tavasszal és akár ősszel is szórhatunk ki belőle hogy a növények időben tudják hasznosítani.Én most csak összetörtem kézzel a lehető leg apróbbra rászórtam a földre.Az eső és a kapálás majd bedolgozza idővel a földbe.Most főleg a káposztafélék közé szórtam mert a csigák nagyon elevenek 1-1 karalábénak és káposztának lyukas a levele.
A képen a paradicsom közé szórt tojáshéj:
A mára ígért hidegfront nagyon lassan akar érkezni.Napok óta 35 fok van és még ilyenkor este 7 tájban is nagyon meleg van.Szerencsére volt szúnyogírtás igy most ki lehet menni este későn is mert a szúnyogok nagyja eltünt.Kimenni a meleg miatt is csak este 8 után lehet.De legalább minden fejlődik,igaz lassan de az is valami.Néhány kép a kertről:


Cékla magot múltkor vetettem de most újra kellett szórni mert csak pár szem kelt ki.A cukkini magokból is csak 1-2 tő kelt ki pedig egy zacskóval vetettem amiben 20-25 db van.Vetettem sima és laska tököt is.Úgy vettem észre a laskatök nagyon satnya,gyöszös.A többi tök nagyon szép.Valószinű több tápanyag kell neki mint a sima töknek.De majd meglátjuk mi lesz belőle.
Mivel minden nap gazalok egy kicsit ma az uborka volt soron mert már elfeküdt és kapával nehezen hozzáférhető.Mikor gazaltam akkor láttam hogy vannak egészen pici uborkák amik ha minden jól megy 1 hét múlva már szedhető lesz.Az elsőből valószinű kovászos uborka lesz mert azt nagyon szeretjük.Ezen az egy soron kívűl van még 2 másik ezeket  szakaszosan ültettem hogy legyen később is.

2016. június 23., csütörtök

2016.06.23

Tegnap megint besündörögtem az Obiba.Igazából csak szúnyoghálóért ami természetesen a kertészeti osztályon található így ha már ott voltam körülnéztem.Kis permetezőt és egy amolyan palántázó kis ásót is vettem mert az enyém folyton szétesik.Ez pedig fém és fa,tartósnak bizonyult.
Vettem leveles kelt mert valahol olvastam hogy kibírja a fagyokat is és egész télen szedhető.Bár hogy hová vetem nem tudom de találunk neki helyet.
Volt egy nagy állvány tele fűszer növényekkel.Néztem az egyiket olyan csalánhoz hasonló levele volt.Mondom mi a fene még csalánt is árulnak cserépbe.Óvatosan megfogtam a levelét felkészülve a csípésre de nem csalán volt hanem citromfű.Annyira megtetszett az illata hogy vettem egy tövet és még visszamentem a vetőmagos pulthoz és vettem citromfű magot is.A neten olvastam nagyon jó citromfű  szörp receptet de az már csak jövőre lesz mert nagyon kicsike a tő.
Megvettem a leveles kel magot is.Vettem még pár fajta retket,spenótot,gyöngy és póréhagymát a jövő évi bogaraknak sarkantyúka és bársonyvirág magot.
Ma csak a citromfüvet ültettem el mert iszonyatosan meleg volt.A többit majd egyik reggel amikor korán fel tudok kelni.
Sajnos a veteménnyel átestem a ló túlsó oldalára.A leveles kelnek nagyon gondolkozom a helyén hogy hol legyen.Lehet kikapálok neki mégegy darabot és ott kap helyet.Bár az már erősen homokos de szerintem szeretni fogja.
Nagyon meleg van,mindenki vigyázzon magára ebben a kánikulában.



2016. június 22., szerda

Másodvetés

Június közepétől július közepe-végéig megejthetjük a másodvetést.
Ekkorra már sok minden kikerül a kertből pl a borsó,spenót,retek stb.
Bár én ezeknek a helyére paradicsomot és paprikát szoktam ültetni meg a kései káposztákat.
A lényege hogy a talajt ugyanúgy készítsük elő mint a tavaszi veteményezéshez.Ami nagyon fontos hogy az ilyenkor elvetett dolgokat rendszeresen kell öntözni mert jönnek a kánikulák és a föld hamarabb kiszárad mint tavasszal.Ahoz képest hogy lassan vége a  júniusnak elég jól megúsztuk kánikula nélkül és eső volt bőven.
Rövid tenyészidejű magokat vessünk hogy a nagy fagyok elött legyen idejük beérni.Bár az elmúlt éveket nézve fagy szinte csak decemberben volt,szeptemberben még kánikula és 35 fokok voltak.
Amit vethetünk másodvetésnek:
Csemegekukorica,zöldbab,cékla,sárgarépa,uborka,póréhagyma,őszi retek.
Kaprot is vethetünk hogy legyen folyamatosan a savanyításhoz.
Leveles kelt is most vethetünk.Ez a növény kiválóan fagytűrő és egész télen szedhető a levele.
Kései káposzta és karalábékat is palántázhatunk.Anyukám kint szokta hagyni egész télen.Ha kell neki csak kimegy és levág egy fejet,olyan akár a friss.
Gumós köményt is lehet vetni,bár én már 2 hete elvetettem de ártani nem ártok vele.
Most 3-4 napig 34 fokot mondanak eső csak vasárnap várható ha várható.Fontos hogy locsoljunk mert ebben a melegben hamar kiszárad a föld.Ami még fontosabb állatainknak is naponta többször adjunk friss vízet.
Kis gombaölés sem árt mert a párás meleg kiváló klíma a gombák szaporodásához.Én a káposzták kivételével mindent lefújtam bordói lével.
Kellemes hűs hetet kívánok mindenkinek!

2016. június 19., vasárnap

Természet(es) védelem a kertben-állati védelem

Sokan nem hiszik el de a vadon élő állatok és itt főként a madarakra gondolok rengeteget segítenek a kertben főleg a rovarok terén hiszen ezekkel táplálkoznak.Ami nálunk a kertben megtalálhatóak és magam is láttam:
Cinke:
Télen etetem őket dióval,szotyival mikor mi van éppen.Először a szoba ablakba szórtam ki az eleséget mert vályogfal révén jó széles párkány van.Az ablaktól nem messze pedig egy akácfa amin nagy ricsajjal ülve várják a napi adagot.Macskák nemigen jönnek a kutya miatt.Kutyánkat már megszokták nem is félnek tőle.
Nyáron a saját szememmel láttam hogy a rózsáról szedegetik le a tetveket.Ezért megéri őket etetni télen no meg a látvány miatt is.
Feketerigó:
Ők is itt szoktak ugrabugrálni a kertben.Főleg kapálás után gilisztára meg mindenféle bogárra vadásznak.Nagyon szelídek egészen közel szoktak hozzám jönni.Ha megy a kertben a szórófej az sem rettenti el őket a vadászattól.
Fecske:
Sok-sok fecskefészek de főleg maradvány van az ereszünk alatt.2 család van most jelenleg,a picik is kikeltek már.A kertben szedegették bandában a száraz fűvet és vitték be a fészekbe bélésnek.Ők is rovarokat gyűjtenek,főleg a szúnyogokat.Este szoktam látni kb 20 db repked így gyűjtve a vacsorát.
Vakond:
Nekem konkrétan nincs bajom a vakonddal.Ha túrást találok elgereblyézem és annyi.Van és volt is vakondűző növényem.Azt mondta a szomszéd annyira büdös a gyökere a vakond nem bírja.Szó szerint kitúrta.A földben élő bogarakkal pl lótetű táplálkozik.Tény hogy tud ámokfutást csinálni a kertben.Ami nekem bevált bodzaág a járatába és már megy is.
Búbos banka:
Tavaly sokszor láttam,idén talán egyszer.Tavaly 3 fiókája volt a kertben ugarbugráltak.Gondolom ő is bogarakat gyűjt.Remélem idén csak azért nem láttam mert a fészkén ül mert egy nagyon szép és különleges madár.
Rozsdafarkú:
Szintén bogarakkal táplálkozik.2-3 db van erre felénk legalábbis én annyit láttam eddig.Ő is nagyon bátor közel merészkedik az emberekhez.
Sajnos ezekről a madarakról és a vakondról nem tudok képet hozni.Ha sikerül akkor pótolom.Csak azért írtam ezeket le hogy akinél felbukkannak ezek a fajok nem kártékonyak,ne üldözzük el őket!Télen pedig etessük.A nyári melegben a kertben egy madáritató sem árt nekik.

2016. június 18., szombat

2016.06.18

Ma hozattam az öcsémmel a piacról zeller,karalábé és káposzta palántát 10-10 dbot.Szép nagy és erős palántákat hozott.Gyorsan el is palántáztam és belocsoltam őket.
Este pedig a szórófejekkel locsoltam be jobban.Ma már jó meleg volt és a tegnapi locsolás nyoma már csak enyhén látszott.
Tegnap kipróbáltam a szórófejeket is.A piros sajnos egy nagy kalap @.Nagy fűves területre való mert nem lehet állítani a szórás távolságát.Szomszédba pedig nem szeretnék átlocsolni.
A fém nagyon szuper,minden szempontból állítható.Földbe leszúrva sem mozdul el szépen szór.
Persze a másik ami egy idő után nem forgott körbe az is megjavult.
Most már csak az lesz bepalántázva amit vetettem kései lila káposzta és karalábé.
Kis összesítő hogy miből mennyi van:
kb 5 csomag uborkát vetettem
30 tő paradicsom
30 tő paprika
10-12 tő korai kelkáposzta
10-10 káposzta,zeller és karalábé
kapor,metélőhagyma,bazsalikom és petrezselyem ezekből csak 1-1 sort ,kb a zacskó negyedét
Tök,cukkini és patiszon kb 15-20 tő vegyesen.
Fél csomag nyári retek,édeskömény és cékla.
1-1 sor sárga és fehérrépa
Ez a mennyiség kettőnknek bőven elég sőt még sok is.
És egy kép a kertből épp locsolás alatt

2016. június 17., péntek

Kerti ez+az :)

Ma az Auchanban jártunk.A Szigetszentmiklósiban van külön kertészet részleg így bementünk oda is.
Elsősorban szórófejet kerestem mert nekem van egy szatyorral de ugye kell még.Lényegében 3 db van.1 nagyon jól forog állítható hogy mennyit menjen körbe,a másiknak az a baja hogy teljesen körbe forog így ott is locsol ahol nincsen vetemény,a harmadiknak meg az a bánata hogy forog-forog aztán mint ha megakadna benne valami csak egy helyre szór.
Nem gondoltuk de volt többféle is.Műanyagot nem szerettem volna mert folyton kint van a nap elgyengíti és hamar törik.
A piros műanyag 1086 ft volt.Gondoltam ennyit megér ez lesz majd a legvégén elég ha gyengén szór.
A másik mindenes fém jó erős 3500 ft volt.Kb 2 éve mikor vettem az enyémet akkor az is annyi volt a gazdaboltban.Így ezekkel egy jódarabig meg lesz oldva a locsolás.De ahogy elnézem jövőre meg slagot kell venni:)
Nézegettem a műtrágyákat amik nem is voltak drágák.De sajna csak olyan volt amit be kell kapálni a földbe úgyhogy az marad tavaszra.Viszont folyékonyból vettem olyat ami a zöldségekhez jó.Most délután el is kevertem egy adagot egy kanna vízben és minden növény tövéhez öntöttem.Elvileg azt írja hogy a tenyészidény alatt 4-5x kell adni a növényeknek.Meglátjuk milyen hatása lesz.Ára 890 ft volt-1 liter

Kb 2 hete új gaztalanítási módszert vetettem be.Kint nyúlt egy rossz szőnyeg.Gondoltam letakarom vele a gazas területet és szépen ott kihal a gyom.Kb 2 hét alatt szépen ki is nyiffantak a gazak.Mindig arrébb húzom ahol éppen a hely kell nekem.Íme:
Hiába esett 2 napja az eső van ahol már porzik a homok így este összerakom a locsolót és locsolok ha már ennyit dolgoztam a kerttel.Néhány kép a kertből:




Mit vethetünk június 20-30 között

Igaz csak hétfőn lesz 20.a de egy kicsit előre dolgozom hogy legyen idő beszerezni a magokat aki szeretne veteményezni még.
Ezt az időszakot hívják a másodvetés időszakának.
Az ilyenkor elvetett dolgok őszre beérnek.Szerencsére jó sok esőt kaptunk mostanában így a locsolásra nincsen sok gond.Mától jó meleget is mondanak szóval a növények megindulnak a növésben.
Mit vethetünk június 20-30 között:
-karalábé
-cékla
-uborka
-kései burgonya
-zöldbab
-fejes saláta
-kapor

Ezektől függetlenül én tegnap vetettem még sárgarépát,zöldséget és patiszont.Természetesen be fogok számolni az eredményről hogy mi mennyire és hogyan nött meg.Igaz megfogadtam hogy már nem vetek semmit esetleg még kaprot mert azt szeretjük.Bár nekem a vetett kapor nem olyan szép,inkább az amelyik felmagzik és úgy vadon kikel tavasszal.Talán a fagy jótékony hatással van a magjára és ezért olyan szép.
Minden nap kimegyek egy-egy órát a kertbe gyorsan végighúzom a kapát ott ahol gazat látok hogy ne egyszerre és sokat kelljen.Bár idén nem ástam fel és úgy veteményeztem.Ez a homok nagyon puha és ezért még kapálni is könnyebb.De valószinű jövőre nem úszom meg az ásást mert kellene trágyázni.Bár gondolkoztam a műtrágyán is.De majd eldöntöm melyik lesz a befutó.

2016. június 16., csütörtök

Első barackok

Kb egy hónapja jártunk az Oázis kertészetben Soroksáron.
Kettő darab konténeres fát vettünk egy őszibarackot és egy almafát.
Almafa jó nagy volt alig fért a kocsiba.A barack kisebb de már volt rajta pár szem pici zöld barack.
Vettünk még egy nagy csomag szarvasmarha trágyát azt tettük alá.
Őszintén én azt hittem hogy az a pár szem zöld kis barack majd leesik de nem.
Ma megnyomtam egyet és puha volt.Kb 6-7 db volt rajta de ebből csak 3 volt puha így azokat leszedtem a többi pedig majd beérik.
Zöldséges kertemben ma kicsit megkapáltam ahol gazat láttam.
Vetettem még zöldséget,répát,néhány patiszont,uborkát.Ahol nem kelt ki a csemegekukorica ott kipótoltam.
Már csak kaprot akarok vetni és még gondolkodom pár tő kukoricán aztán már semmit mert érzem megint kezdek átesni a ló túloldalára.
Holnap kis bordói lével fogom lefújni a tököt és az uborkát hogy a peronoszpóra lehetőleg ne egye meg.
Képen a 3 kisbarack:)

2016. június 15., szerda

Késői veteményezés

Tegnap és elötte is vetőmagszerző körúton voltam.Gazdaboltba sajnos nincs időm elmenni így gondoltam lesz ami lesz elmegyek az Obiba mivel arra járok dolgozni.Nem tudtam lesz e még ilyenkor vetőmagjuk de gondoltam szétnézek.Vetőmag volt kb 200 féle.Így gyorsan fel is tankoltam.Először azt vettem amit még az idén elvetek:cékla,nyári retek,csemegekukorica,uborka,találtam gumós édesköményt gondoltam ezt is kipróbálom.
Aztán na ha már ott vagyok vegyük meg ami jövőre kell:paradicsom,paprika,zeller,1-2 fűszernövény stb.
Kb 30 csomag maggal tértem haza.Addig válogattam míg a cékla lemaradt így másnap visszamentem.
3 tő levendulával és 2 tő bársonyvirággal(büdöskével) tértem haza pluszban.
Levendulát azért vettem mert a papagájok egész nyáron kint vannak és a szúnyogok ne piszkálják őket.
Büdöskét pedig a káposzta közé ültettem hogy távolt tartsa a liszteskét.
Bár múltkor a Decis-mospilan kombó kinyírta a liszteskék nagy részét de maradt pár db.
Büdöske távol tartja még:
fonalférgek, kabócák, liszteskék, egyéb kártevőket. A kisvirágú (alacsony) büdöske gyökere rovarirtó vegyületet termel, aminek a hatása évekig tart.
Érdemes utána nézni melyik virág milyen kártevőt riaszt el.Így egyrész kevesebb vegyszert kell alkalmaznunk valamint kevesebb a bosszúság is.
Pl azt is most tudtam meg hogy a hagyma a krumpli közé ültetve távol tartja  a krumplibogarakat.Csodálkoztam is mert nekem a gazdasági fokhagyma van a krumpli mellett és nincsen krumplibogár.Tehát ezért:)
Ma reggel jó nagy felhőszakadás volt.Jól átázott a föld és délutánra várható még eső.Holnaptól pedig 30-33 fok lesz.Remélem a növénykéim megindulnak a növésben:)
Néhány kép a szerzeményeimről:)Egy részéről...


2016. június 13., hétfő

Mit vethetünk Június 10-20 között

Házikerti kézikönyvem szerint június 10 és 20 között a következőket vethetjük:
-uborka
-kapor
-csemegekukorica
-zöldbab
Hétvégén kánikula várható szóval amit most elvetünk az gyorsan ki fog kelni.
Szép hetet mindenkinek!

2016. június 11., szombat

Liszteske a kitartó bitang bogárfajzat

Liszteske más néven üvegházi molytetű:Fehér apró lepkeszerű bogár ami a levelek fonákján telepedik meg és ott szívogatja a növényt mely satnya lesz nem tud rendesen fejlődni.Főleg a káposzta és a karalábé a kedvence de néha nem válogat megjelenik a paradicsomon,tökön,krumplin stb.
Észrevenni nagyon könnyű ha hozzáérünk a növény leveléhez 100 számra repülnek fel,majd vissza.
Sajnos ahogy telnek múlnak az évek egyre jobban ellenállóbbak.
2-3 hete kaptam pár liszteskementes kelkáposzta palántát.Elültettem de meg sem eredt és tele volt liszteskével.Először mospilannal próbálkoztam.De komolyan mondom attól még több lett rajta.
Majd találtam a neten egy receptet:1 liter vízhez 2 evőkanál cukor,2 evőkanál ecetet és 2 evőkanál mosogatószert kell keverni.Ezzel lefújtam 2x-3x mint ha kevesebb lett volna de mégsem.
Nem akartam már méreghez nyúlni de a liszteskék gyarapodtak.
Így hát bevetettem a decis nevű permetszert ami régen hatásos volt.....de most nem.2x is lefújtam a fülük botját sem mozdították.Magyarul meg sem kottyant nekik...
Most 2 variáció van még amit kipróbálok:
-Sárga színhez vonzódnak úgyhogy szerzek sárga lapot bekenem egérragasztóval és ragadhatnak
-Maradt még mospilanom belekeverem a maradék decisbe és azzal adok nekik
Igaz most 2 napig esik az eső ami nem baj mert erre a homokra sosem elég az eső.
Jövő hét végére már 33-34 fokot mond így a szárazabb napokon kapnak egy adagot.Remélem ez már hatni fog mert most kezd kikelni a kései karalábé és lila káposzta.Gondolom ezek sem fogják a liszteske figyelmét elkerülni.
Természetesen a végeredményről beszámolok majd.Bár a káposztáim nagyon szépek,egyáltalán nem satnyák mint ha nem is lennének bogaraik:)
Mindenkinek szép hétvégét!

2016. június 5., vasárnap

Mit vethetünk Június 1-10 között

Kedvenc házikerti kézikönyvemet fellapoztam hogy miről maradtam le és miről nem.
Június 1-10 között vethetünk:
-Fejes és kelkáposztát természetesen a kései fajtát
-Karalábét ebből is a késeit
-Uborkát azt egészen július közepéig vethetünk
-cikória
-Csemegekukorica
-kapor
-Zöldbab
A könyvben erre az időszakra csak ezek szerepelnek de én még kiegészíteném a spárgatökkel és cukkinivel is.Szakaszosan szoktam vetni mert ha hirtelen sok terem egyszerre nem tudjuk megenni.Főleg rántva szeretjük,arra pedig csak a zsenge jó.Idén összedobok egy kis téglagrillt is és azon is finom lesz a zsenge tökféle.
Csemegekukoricát is csak bébikukoricát kaptam az egyik bevásárló központban.Holnap elmegyek a gazdaboltba és ott veszek rendes csemegekukoricát.Azt is érdemes szakaszosan vetni így sokáig ehetjük:)

1 év után újra itt

Igen régen jelentkeztem.Sajnos a tavalyi kerti évem nem úgy sikerült ahogy szerettem volna.Iszonyatos meleg volt kiégtem én is és a kertem is.
Nekem kicsit nyamvadt a kertem....Tavaly sajnos hiába locsoltam minden kiégett még a málna is.El voltam keseredve és mondtam hogy idén nem fogok a kerttel szarakodni.Konkrétan a 100 nm es kertből tavaly 1 db cukkinit rántottam annyit ettünk.Aztán idén május közepén elkapott az ihlet.Tudni kell én nem ások mert ez a homok olyan puha és laza hogy élmény benne veteményezni.Paprika,paradicsom,kelkáposzta,cukkini,tök,uborka,kapor,krumpli és néhány tő csemegekukorica került bele.Ezeket mind esszük az biztos.Sajnos hajlamos vagyok olyat is ültetni amit nem eszünk.De idén nem ültettem ilyet.Minden nap meg kell kicsit kapálni mert a gaz az pillanatok alatt képes centiket nőni.
Sajnos tavaly a gaz is elhatalmasodott.Nem tudtam úgy kapálni ahogy szerettem volna.Munka és a nagy meleg miatt sem volt rá időm.Most naponta gyorsan végighúzom a kapát ott ahol egy kis gazat látok.Mig pár mmes könnyebb kikapálni mint amikor már térdig ér.Idén szeretném a spejz tartalmát is gyarapítani.Talán sikerül.
Május elején vettünk 2 db gyümölcsfát egy almát és egy őszibarackot.Hogy mi okból azt most nem árulom el de erre is fényt fogok deríteni:)
Szeretnénk még cseresznye,körte,szilva és meggyfát ültetni.Valamint a málnát is visszatelepíteni.
Néhány kép a késői kertből: