Ma nagyon jó idő van én pedig csak délutánra megyek dolgozni ezért reggel kipalántáztam a paradicsomot.
Az előrejelzésben nem igérnek éjszakai fagyokat valamint a palánták már vagy egy hete edződtek hogy birják a hűvős éjszakát is.
Elvetettem pár szem csemegekukoricát valamint tököt és cukkinit is.
A palántákat jól belocsoltam hogy hamar begyökeresedjenek.
A kész ágyás:
Igy néz ki ma a kertecském.Ásás már nem sok van hátra.A kikelt növények is jól látszódnak:
Kiraktam a palántákat napozni.Valószinű hogy már itt maradnak esetleg éjjelre kapnak egy kis fólia takarót.
végül a paradicsomom ami óriási.Ebből ültettem ma.Többi anyukámhoz kerül:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 31., hétfő
Paradicsom palántázása
2011. augusztus 27., szombat
Termésdömping
De még milyen dömping.Mikor majdnem mindent leszedtünk azt hittem hogy kevés lesz a Suzukink.Szerencsére nem volt kevés.Igaz volt amit otthagytunk mert a paradicsom az elszállt mint a győzelmi zászló.Kb 70-80kgot szedtünk le ha nem többet.és még maradt is ott nem kevés:)
A szomszéd néni adott át befőttes üveget mert az egyáltalán nem volt.Mikor meglátta a rengeteg zöldárút :"Látom készül a nagybanira"
Néhány kép a nagybanisodott kertemről:
Tegnap még azon agyaltam hogy jaj kellene a fagyasztóba tenni paprikát tölteni valónak és lecsónak is.Gondoltam kimegyek a piacra és veszek pár kilót.De mikor hazajöttem láttam hogy semmi szükség rá.Egy 5 literes üveg édes almapaprika lett,60 db tölteni való amit be is raktam a fagyasztóba és 6 üveg lecsóm is lett.És még van kint bőven paprika:)
Répa is van szépen:)
Holnap paradicsomfőzés lesz ezerrel:
Köszönöm a képeket az öcsikémnek!!!

2011. augusztus 14., vasárnap
Szüret,szüret és szüret
Minden rohamosan érik,alig győzőm vödrökkel,ládákkal na és szedéssel!Most hogy egy részét leszedtem azt se tudom hogy holnap mivel kezdjem a befőzést.
Csalamádét,paradicsom levet és lecsót kellene elraknom.De mivel délelött dolgozom igy elég rövid a nap.
Mondanom sem kell hogy üvegből is elég fogytán vagyok.Igy ez is egy visszatartó erő!
Lássuk a mai nap termését képekben.
Szép piros paradicsomok tömkelege:
Hagyma amit apuék szedtek ki 2-3 hete és most csak az elszáradt szárát szedtem le.Vörös és lila vegyesen,a bordó láda pont tele is lett!
Uborka,paprika,koktélparadicsom,csemegekukorica:
Zöld és sárga cseresznyepaprika 2,5 kiló:)
Ez volt a mai napi termés.
Néhány kép a kertről:
A paradicsom levelét sajnos elvitte a peronoszpóra de is is rengeteg rajta az érett és éretlen paradicsom.
Az almapaprika csodaszép:
Kis paradicsom mix:
A kései káposzta már nem bírja,reped szét.Ezt ma hazahoztam és ebből lesz a csalamádé:
Piroslik a cserkópaprika és remélem hogy lesz egy füzérem ősszel:)
Legyen mindenkinek szép vasárnapja!

2011. augusztus 10., szerda
A kamra polcai
A polcok már kezdenek rogyadozni.
Lehetőleg mindent üvegbe erőszakolok mert az a gyanúm hogy télen minden kincset fog érni!
Néhány kép a majdnem teli polcokról:
Sorakoznak a paradicsomok is:
Savanyú akt:)
Háttérben a cserkók és néhány üres üveg.
És ami még vár rám.2 láda paradicsom amiből lecsó lesz és paradicsomlé!Még egy kicsit érnie kell de 1 - 2 nap és újra kezdhetem a befőzést!És ez még csak az eleje.Kint a kertben rengeteg paradicsom van zölden és remélem hamarosan mosolygós piros lesz!

2011. július 31., vasárnap
Főszezon vagyis van termés dögivel:)
Igaz nálam le van maradva 1-2 nővény de a többi ontja a termést!
Sajnos nehezen jutok ki hét közben mert a melóhelyen rengeteg a munka és mire hazaérek késő van,igy a buszt elérni sincs esélyem amivel ki tudnék menni:(
Anyu meg apu a héten kiszedték a hagymát és leszedték az uborkát ami nagy segítség mert mire kimentem volna a hétvégén ugyis akkora lett volna az uborka hogy nem tudtam volna mit kezdeni vele.Hagyma kb másfél talicskányi lett,vegyesen vörös és lila.Szép nagy fejek,alig van benne 1-2 kicsi.
Én pedig leszedtem a méterest:
Paprikáim nagyon gyönyörűek,lett is belölük egy púpos tállal igaz alma és Tv vegyesen:
Almapaprikás:
Paradicsomból csak az érik ami valahogy kikelt a tavaly elszórodott magból.A többi rendületlenűl zöld:
Karalábé
Tájkép:
Ilyen volt:
És ilyen lett:

Címkék:
ilyen lett,
képek,
paprika,
paradicsom,
szüret
2011. július 16., szombat
Július képekben
Július van néha rettenetes meleg, eső pedig alig!
Sok minden elkezdett érni a kertben.Majdnem minden hétre jut valami.
A fiúk ma terményt szedtek a pótkocsin:)
Ma leszedtem az uborkát.10-15 kg biztosan volt.A kisebbeket savanyítom,mivel már megcsináltam a hordós levet.A nagyobbakat kovászolom és ami nagyon nagy az megy gyalulásra és a fagyasztóba!
Kiszedtem az elszáradt szárú hagymákat is.Ők most szikkadnak!
Íme a mai napi termés:
Paradicsomjaim:
Paprikáim amiből van cseresznye mindenféle szinben:)almapaprika édes és csípős és TV paprika is.
És a 39 forintos magból kikelt paprikám a legszebb.Igaz nem vettem idén palántát de úgy gondolom hogy egy 2 hónapja megvett palánta is ekkora lenne:
Szegény karalábém már kezd fásulni!Idén egy kicsit átestem a ló túlsó oldalára karalábé ügyben.Rengeteg van belőle!
A lilahagymák között ennél kisebb fej nincs is:
Egy kis tájkép:
Valamint a magtárba beköltözött egy fecskecsalád.A kicsi fecskék lassan kirepülnek.Nagyon édesek!

szüret,
uborka
2011. június 19., vasárnap
Receptek tartósításhoz 3-ételízesítők
Nos találtam újabb kincseket a recepttáramban amit megosztok.Ezek inkább ételízesítők amit a zöldségfélék érésével el is kezdhetünk eltenni.
Aranyszabály: sóban eltevéskor vagy műanyag tetőt, vagy cellofánt használjunk!
Eltevésekhez mindig közönséges konyhasót használjunk, ne tengeri sót. Ha mégis, ajánlatos a készítményeket hűtőszekrényben tárolni!
Figyelmeztetés: Azoknál a készítményeknél, ahol az anyagokat alaposan be is kell sűríteni (paprikakrém, gulyás- és lecsókrém, ketchup, stb.) ajánlatos 1-3 órát a magas víztartalom miatt az időhöz hozzászámítani!
Chilikrém
Hozzávalók: 3 kg paradicsom átpasszírozva, 1 apróra vágott hagyma, 5 dkg cukor, 0, 5 dl ecet, 5 dkg chilipor vagy Cayenne bors
Elkészítése: A hozzávalókat összekeverjük, folyamatosan keverve sűrűre főzzük, kis üvegekbe töltjük, és egy órán át kigőzöljük.
Ajvar (Szerb ételízesítő)
Hozzávalók: 2 kg vastaghúsú paradicsompaprika, 1 kg padlizsán, 4 dl olaj, 1 fej fokhagyma, só, cukor, ecet, ízlés szerint. Kissé munkaigényes.
Elkészítése: A megmosott padlizsánt előmelegített, forró sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg láthatóan megég a héja. Ezután fa- vagy műanyagkéssel meghámozzuk. A zöldpaprikát ugyancsak megsütjük és meghámozzuk. A darabokra vágott padlizsánnal együtt favillával összetörjük. Lábosba rakjuk, ráöntünk 3, 5 dl olajat, majd folytonosan kevergetve addig főzzük, amíg az egészből pép nem lesz. Közben megsózzuk, megcukrozzuk, és annyi ecetet töltünk bele, hogy kellemesen pikáns, de ne túl savanyú legyen. Végül belekeverjük a zúzott fokhagymát, és még egyszer fölforraljuk. Jól kiforrázott, kicsi üvegekbe töltjük, tetejére rácsorgatunk egy teáskanálnyit a maradék olajból, és azonnal lekötve, száraz gőzben hagyjuk kihűlni. Megjegyzés: Az ajvar kiváló fűszerkeverék különféle pikáns mártások készítéséhez, levesek ízesítéséhez. Hideg mártásként majonézzel vagy tejföllel, kefirrel összekeverve sültek mellé is tálalható. A felbontott üveg tartalma kizárólag a hűtőszekrényben tárolható.
Erdélyi zakuszka
Hozzávalók: 35 db paradicsompaprika, 10 db nagy vöröshagyma, 10 db padlizsán, 1 l olaj, só, bors, 1 l paradicsomlé, 3 babérlevél, üvegenként csipetnyi tartósítószer.
Elkészítése: A paprikákat megmossuk, kimagozzuk és ledaráljuk. A hagymát megtisztítjuk, ledaráljuk és lecsöpögtetjük. A padlizsánt megsütjük, belsejét kikanalazzuk és lecsöpögtetjük. Egy nagyobb edényben, olajon ledinszteljük a hagymát, majd beleadjuk a paprikát, és addig dinszteljük, míg a lé elpárolog, a keverék besűrűsödik. Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a padlizsánt, a paradicsomot, és a többi ízesítőt, Visszarakjuk a tűzre, és óvatosan kevergetve összefőzzük, majd kisebb üvegekbe merjük. A tetejére olajat öntünk, tartósítót szórunk rá, majd száraz dunsztba rakjuk.
Szendvicsekre kenve is fogyaszthatjuk, de grillezett húsok ízesítője is lehet.
Ételízesítő zöldségkeverék
Elkészítése: Egyenlő mennyiségű sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, karalábét és vöröshagymát (ez lehet kevesebb is) jól megmosva, megtisztítva apróra vágunk, és nagyon kevés vízben vagy gőzben egészen puhára párolunk, majd átdarálunk (leturmixolunk). Minden kg zöldségpéphez 10 dkg sót keverünk. A pépet néhány percig forraljuk, majd kisebb üvegekbe töltjük, szorosan lekötjük, és 20-25 percig gőzöljük.
Leveszöldség üvegben
Elkészítése: Egy kg sárgarépát, 50 dkg petrezselyemgyökeret, 25 dkg zellert, ugyanennyi pasztinákot, karalábét, kelkáposztát, 50 dkg paradicsomot, 50 dkg édes káposztát, 50 dkg karfiolt, 25 dkg hagymát, 25 dkg zöldpaprikát, egy fél maréknyi finomra vágott zeller zöldet és ugyanennyi vágott zöldpetrezselymet húsdarálón - nyersen - megdarálunk. (A zöldségeket tisztítva mérjük le.)
A zöldségpépet elkeverjük 1 kg sóval, üvegekbe rakjuk, szorosan lenyomkodjuk, lekötjük, és száraz helyen tartjuk. Használatkor az ételt óvatosan sózzuk.
"Vegeta"
Elkészítése: 7 dl-es befőttesüvegeket (6-7 db) jól kimosva lecsurgatunk. Megtisztítva 1 kg sárgarépát, 1 kg petrezselyemgyökeret, 1 kg magvalt zöldpaprikát (piros, fehér), 20 dkg karfiolt, 20 dkg vöröshagymát, 40 dkg zellergumót, 20 dkg paradicsomot, 20 dkg karalábét, 2 nagy fej fokhagymát, 1-1 cs. petrezselyem- és zellerzöldet, az egészet húsdarálón ledaráljuk. Elkeverve 50 dkg sóval, rögtön a száraz üvegekbe rakjuk. Dupla celofánnal lekötve úgy, hogy a két réteg közé nátriumbenzoátot szórunk, hűvös kamrába rakjuk
Vöröshagymakrém
Hozzávalók: 2 kg vöröshagyma, 20 dkg só, üvegenként 1 ek olaj
Elkészítése: A vöröshagymát megtisztítjuk, a sóval együtt leturmixoljuk, és üvegekbe töltjük. A tetejére 1-1 ek olajat öntünk, majd az üvegeket lezárjuk. Hűvös helyen tároljuk. Használatakor vigyázzunk az ételek sózására!
Fokhagymás-csípős ketchup
Hozzávalók: 2 kg jó érett paradicsom, 10 gerezd fokhagyma, 10 dkg kristálycukor, 2 evőkanál, csípős mustár, 1 teáskanál őrölt fekete bors, 4 evőkanál 10%-os ecet, ízlés szerint só.
Elkészítése: A paradicsomokat megmosom, kocsányukat eltávolítom, majd feldarabolom. Befőző lábasba teszem, és nagyon kis lángon, folyamatosan kevergetve addig főzöm, amíg az egész összeesik. Ez után szitán áttöröm, hogy a paradicsom héja, és a magjai, ne kerülhessen a mártásba. Az így képződött paradicsomvelőbe belekeverem a megtisztított és összezúzott fokhagymát, a mustárt, a cukrot és a törött borsot, majd addig főzöm, amíg lekvár sűrűségűvé válik. Ecetet és sót teszek bele, természetesen megkóstolva, nehogy elsózzam. Ha már minden hozzávaló benne van, egy pillanatig forralom, közben kevergetem. Azon tűzforrón hosszú nyakú üvegekbe töltöm, és légmentesen lekötöm. Nedves gőzben legalább egy órán keresztül csírátlanítom, majd a vízben hagyom kihűlni. Végleges helyére állítom. Felbontás után célszerű a hűtőszekrényben tárolni, mert ha levegőt kap, könnyen romlik. Aki nem szereti a csípős ízt, édes mustárt tegyen bele. Sokrétűen felhasználható: kolbászhoz, virslihez, ételbe ízesítőként, salátamártáshoz stb.
Ketchup
Hozzávalók: 2 kg érett paradicsom, 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 púpozott evőkanál cukor, 1 evőkanál mustár, 1 mokkáskanál őrölt bors, 4 evőkanál 10%-os ecet, só, 1 mokkáskanál nátriumbenzoát.
Elkészítése: A paradicsomokat apróra vágjuk, hozzátesszük a finomra vágott (reszelt) hagymát, saját levében teljesen szétfőzzük, majd átpasszírozzuk, hogy a héj, és a magvak ne kerüljenek bele. Zúzott fokhagymával, sóval, cukorral, mustárral, őrölt borssal fűszerezzük, és jó sűrűre főzzük. Levesszük a tűzről, hozzákeverjük az ecetet, és tartósítószert. Forrón üvegekbe töltjük, és száraz dunsztba tesszük.
Lecsókrém
Hozzávalók: fél-fél kg hagyma, paprika paradicsom, kilónként 5 dkg só.
Elkészítése: A hozzávalókat megmossuk, megtisztítjuk és felkarikázzuk. A lábosba 1 dl olajat öntünk, és a felaprított anyagot ezen ledinszteljük. Ha mindegyik megpuhult, átpasszírozzuk, és még 20-25 percig főzzük állandóan kevergetve, hogy jól besűrűsödjön. Ezután kilónként 5 dkg sót keverünk bele, és forrón, kis üvegekbe töltjük. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Ételek ízesítésére, szendvicsek készítésére használhatjuk. Ugyanígy lehet készíteni paprikakrémet is, de ehhez csak piros paradicsompaprikát használjunk.
Petrezselyemzöld olajban eltéve
Elkészítése: A petrezselyem leveleit alaposan megmossuk, majd műanyag zacskóba téve lemérjük. Kilónként 20 dkg sóval és 3 dl olajjal leturmixoljuk. Kisebb üvegekbe töltjük, alaposan lenyomkodjuk, hogy az eresztett lé feljöjjön a zöld tetejére, majd minden üvegbe még kb. 1 cm-es olajréteget töltünk. Az üvegeket lezárjuk, és azonnal a végleges helyükre rakjuk. Felhasználáskor az anyagot a rántásba tesszük bele! (Ez a recept azok számára hasznos, akik az egyes leveseket rántással és petrezselyemzölddel készítik. A falusi asszonyok egy része a petrezselyemzöldet ma is a rántásba teszi bele! Zöldbableves, zöldséges bableves, stb.)
Zöldségzöld (Petrezselyem, zeller, kapor, stb.) sóban
Elkészítése: A kaprot, és a petrezselymet szárától megtisztítva daráljuk, a zeller zöldet szárastól. Lemérjük, majd 20 súlyszázalék sóval összekeverjük. Addig álljon a sóban, míg levet nem enged. Ha van robotgéped, darálás előtt mérd le, rakd be a Robiba, öntsd hozzá a sót, és egyből darálhatod. 2-3 decis csavaros üvegekbe töltsd, nyomkodd le, hogy a sós lé feljöjjön a tetejére. Lezárod s akár 2 évig is felhasználható. Fél év alatt kissé bebarnul ugyan, de ettől még a minősége nem változik.
Megjegyzés: A tavasszal eltett kapor őszig, az ősszel eltett több évig is használható.
Címkék:
ajvar,
chili,
kapor,
ketchup,
lecsó,
leveszöldség,
paprika,
paradicsom,
vegeta,
vöröshagyma,
Zakuszka,
zöldfűszerek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)